2016. október 23., vasárnap

APUT KITÜNTETIK ...


... az ünnep előestéjén a kecskeméti színházban. Andi veszi át (a színpadon kell üldögélnie), én a nézőtérről szurkolok (zsöllye, jobboldal, 3. sor 2. szék). A plakett fölötti zászló-háromszögben a fekete dominál, azt hisszük, ez jelzi, hogy posztumusz díjról van szó. Az oklevél hősnek titulálja, mi meg riadtan nézünk egymásra és Dugovics Tituszos víziókkal próbáljuk fölülírni utolsó, járókeretes, inkontinenciás emlékeinket. Elszorul a szívem, tényleg volt abban valami tragikusan hősi, ahogy utolsó napjaiban, miután nyakát szegte (Andi szava) egy Horn Gyulás tiarával (hivatalosan Halo-vest) rögzítették a törött csigolyákat. Dózsa Györgyöt is ilyen koronával ábrázolták a tüzes trónuson. Azt gondoljuk mindketten, hogy életében is megkaphatta volna (illett volna – mondja egy gratuláló), de szinte biztosak vagyunk benne, hogy ha fölajánlották neki, visszautasította. Azt szeretnénk hinni, hogy nem gorombán tette, nem durván kérte ki magának, hogy olyan tettért jutalmazzák, ami magától értetődött, amiben semmi „hősiesség” nem volt, és csak reméljük, nem tette hozzá, hogy ebből az alkalomból kikkel nem kíván egy lapon szerepelni. Mert hírhedett „visszautasító” volt. Magunk között szólva egy pukkancs. (Vénségedre olyan leszel, mint az apád – mondja Dóra, és érzem, sajnos nem esélytelen a dolog.) Príma primisszimára akarták fölterjeszteni – panaszolta anyu –, de ő lecsapta a telefont, pedig tudod, mekkora pénzzel járt volna. Pirulva mondom: tudom. Valami plázában (véletlenül tévedhetett be) ajándékkosarat toltak elébe, mondván, ő az ezredik vásárló. Még az igazgató is előjött. Nem – jelentette ki kategorikusan, még sincs szükségen erre a Technokol rapidra (vagy Piros arany lett volna?) és azonnal hátat fordított a reklámmosolygásnak. Próbáljuk megfejteni: ott vannak a génekben a dacos protestánsok, a nyakas kálvinisták, a reformátuspap ősök, és persze ott hullámzik a sokszor emlegetett szülőföld, az "Ugocsa non coronat" tája. Fiatalon talán megbocsájtóbb volt. Jól emlékszem a Kiváló tanár kitüntetésre (30 évesen kapta), mert többnyire én viseltem. Miközben biciklizni tanultam, gyakran a mellemen fityegett. Futott utánam a Hargita utcában, tartotta a nyereg mögé szúrt partvisnyelet, aztán, amikor elengedte (illetve amikor észrevettem, hogy elengedte), rögtön felborultam. Ha rajtam volt a nemzeti színű zászlóra kapcsolt medál, soha nem sírtam. Andival (ezüst kiskosztüm, frissen fodrászolt loknik) kezet ráz a polgármester asszony, hosszú taps (még sokan vannak, akik ismerték) és fölvillan Banczik Robi vakuja. Nekem még mindig a hős szón jár az eszem, elképzelem, ahogy belép egy oroszlánbarlangba. Tényleg járt ott: december elején, ötvenhatban, egy hónappal a forradalom vérbefojtása után értelmiségi gyűlést szervezett. Mintha újra akarna kezdeni mindent. És nem is titokban: személyesen megy el a szovjet városparancsnokságra, hogy bejelentse. A tiszt, aki fogadja őt és a tolmácsát (mert persze nem tud oroszul, nota bene: az egyik ellene felhozott vádpont szerint megtagadta az orosz nyelv tanítását) előttük hívja fel a megyei pártbizottságot, s a tolmács szerint arról társalognak, hogy ott azonnal tartóztassák-e le, vagy csak később. Egyébként, ha jól tudom, az oroszlánbarlang itt, a színházzal épp szemben, az egykori Katolikus Bérházban, a későbbi ÁVH székházban működött. Én mindenesetre oda képzelem az apámat. Amíg a sorsáról diskurálnak, ő kibámul az ablakon és a színházat látja, bennünket, engem a nézőtéren (3. sor, 2. szék) Andit pedig a halhatatlanságot jelentő deszkákon. Volt-e jogunk átvenni a kitüntetést, vagy lett-e volna jogunk visszautasítani? Posztumusz. Vagy úgy kell írni: posthumus? Az ünnepség után fölmegyünk a lakásába, válogatunk a könyvei közt, melyik melyikünké legyen, vagy kinek ajándékozzuk tovább? Jó lenne meglelni az Idegen szavak szótárát. Nem találjuk, tán nem is volt neki; nem volt rá szüksége. (O.I.)


2016. október 19., szerda

HUNGARIA LITTERATA

Hungaria Litterata - A játékszíni költőmesterség: a címre kattintva megnézhető a Duna tévé műsora, amelyben Orosz László beszél  Katona Józsefről és Bánk bánjáról. (1999).