2016. december 7., szerda

KÉT FILMES VALLOMÁS



A Forrás folyóirat novemberi száma Két filmes vallomás címmel Orosz László egykori televíziós műsorainak írott változatát közli. Az első filmet 1991-ben, Katona József születésének 200. évfordulóján rögzítette a Kecskeméti Televízió. Akkor egy hatszor ötperces sorozat készült Katona József munkásságáról, amelyben Orosz László nemcsak szakértőként működött közre, hanem személyesen kalauzolta a nézőket a képernyőn. A nagy tudású irodalomtörténész pontosan érezte, milyen stílust kíván a televíziós műfaj: közérthetően, szemléletesen, élvezetesen beszélt Katonáról. A sorozatot bemutatta a Magyar Televízió is. A Forrásban megjelent szöveget a sorozat szerkesztője, Kállai Erzsébet gondozta.
A második részben olvasható visszaemlékezést Orosz László 73 éves korában, 1998-ban rögzítette a Kecskeméti Televízió. Kecskemét tudós tanára címmel került adásba, Kriskó János szerkesztő portrésorozatának egyik epizódjaként. Ezt a második, Kettősség az életemben című szöveget gondozta és közreadta Kriskó János. A két filmes vallomás ide kattintva olvasható el.